Gyorsmenü és oldaltérkép
Gimnázium

dr. Karkus Zsolt

biológia, kémia

  karkus.zsolt@apaczai.elte.hu
  karkus@apaczai.elte.hu
  15

Órarendem:

Segítünk Önnek! A cellákban megjelenik az osztály vagy csoport azonosítója, alatta pedig az óra helyszíne. A helyszín fölé mozgatva az egeret vagy rákoppintva további információkat kaphat a helyszínről. Az órarendek összehasonlítása céljából azokat meg tudja nyitni felugró kis ablakban, ha a linkre kattint az órarend alatt.

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
1.  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2.  
 
 
 
10.B bi
8.D
 
 
 
 
3.  
 
10.B bi
BI
 
 
 
 
 
 
4.  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
5. 10.B bi
10.B
 
 
 
 
 
 
 
 
6.  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
7.  
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Bemutatkozás

Az Apáczaiban érettségiztem, majd biológia-kémia szakos tanárként 2002-ben igazgatóhelyettesként tértem vissza. Ezt követően az ELTE TTK Embertani Tanszék Biológia Szakmódszertani Csoportjánál dolgoztam, de óraadóként ezen időszak alatt sem szakadtam el az iskolától. Doktori fokozatomat humánbiológiából szereztem, majd 2015 óta ismét a középiskolás korosztállyal foglalkozom. Tanítványaimat szeretném meggyőzni, hogy szaktárgyaim azok számára is érdekesek lehetnek, akik nem kedvelik a biológiát és a kémiát. A felvételire készülőket pedig arról, hogy bár nehezek, de megtanulhatók.