Gyorsmenü, oldaltérkép és beállítások
Aktuális

Nemzetközi Kémiai Diákolimpiák

2018. június 4.
Meridián


Pénteken fejeződött be az idei Nemzetközi Kémiai Diákolimpia (IChO) utolsó felkészítő-válogatója az ELTE Kémiai Intézetében. Botlik Bence 12.A osztályos diákunk második helyen jutott a négy fős magyar csapatba. Az ötvenedik, jubileumi IChO-t az első versenyt rendező Csehszlovákia „jogutódjaként” Csehország és Szlovákia közösen rendezi meg. A verseny 2018. július 19-én Pozsonyban kezdődik és 2018. július 29-én Prágában ér majd véget.

Ez a válogató nem csak a Kémiai Diákolimpia, hanem az 53. Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Olimpia (IMChO) válogatója is egyben. A jövő évi szentpétervári versenyen a 6 fős magyar csapatnak két apáczais résztvevője is lesz. Juhász Benedek (11.A) első helyen, Kozák András (10.C) a harmadik helyen helyen jutott a csapatba.