Gyorsmenü és oldaltérkép
Aktuális

Szavazz az év közösségi kezdeményezésére!

2018. november 3.
Meridián


A Járókelő egy közterületi hibabejelentő portál, ami 2012 óta működik Budapesten. Azóta nem csak itt, de az ország 19 másik városában is azon dolgozunk, hogy egy zöldebb, élhetőbb környezetet teremtsünk. A felhasználók bejelentéseit mi, önkéntesek juttatjuk el az illetékes szervhez, akiknek válasza is megjelenik majd az oldalon, így az egész megoldási folyamat nyilvánosan követhető mindenki számára. Szavazatoddal most nagyban segítheted a munkánkat!

Kedves Apáczais Diáktársaim, Tanárok, Olvasók!

Az utcán járva, iskolába vagy hazafele menet gyakran találkozhatunk közterületi problémákkal. Graffiti és összetört falburkolat a Ferenciek tere aluljárójában, megdőlt KRESZ-tábla a Károlyi utcában, megrongált tájékoztatók az Astorián – néhány probléma, amit az iskola környékén észleltem. Hogy mi a közös bennük? Mindegyiket bejelentettem a Járókelőn, és mindegyik megoldódott. Mostani írásomban nem csak azt mutatom be röviden, mi az a Járókelő, de segítséget is kérek Tőletek.


Szavazz az év közösségi kezdeményezésére!

A Járókelő egy közterületi hibabejelentő portál, ami 2012 óta működik Budapesten. Azóta nem csak itt, de az ország 19 másik városában is azon dolgozunk, hogy egy zöldebb, élhetőbb környezetet teremtsünk. A felhasználók bejelentéseit mi, önkéntesek juttatjuk el az illetékes szervhez, akiknek válasza is megjelenik majd az oldalon, így az egész megoldási folyamat nyilvánosan követhető mindenki számára. Budapesten jelenleg több mint 18900 probléma oldódott meg a segítségünkkel, köztük például kátyúk, kidőlt táblák, vagy aluljárók tájékoztatóelemeinek állapota.


Szavazz az év közösségi kezdeményezésére!

Jómagam lelkes bejelentőként 2016 óta használom az oldalt, 2017 tavaszától kezdve pedig a Járókelő Közhasznú Egyesület önkénteseként dolgozom. Az önkéntesek feladata az, hogy hétköznapi munkájuk, vagy tanulmányaik mellett egy kiválasztott napon kezeljék az összes beérkező bejelentést, hivatalos választ és a felhasználók hozzászólásait.

A szakmai zsűri szavazata alapján a Járókelő idén bekerült az Év Közösségi Kezdeményezése nevű díj döntőjébe. Ez már önmagában is egy klassz dolog, ennél klasszabb már csak az lenne, ha munkánk elismeréseként meg is nyernénk ezt a címet. Ehhez a „közönség” szavazataira van szükségünk.

Arra szeretnélek kérni titeket, kedves Olvasók, hogy az alább található linken szavazzatok Ti is a Járókelő Közhasznú Egyesületre! Persze az oldalon azt is megindokoljuk, hogy miért érdemes ránk szavazni. ☺ A szavazáshoz csak egy Facebook-fiók és 4 kattintás szükséges, pár másodpercnél többet tényleg nem vesz igénybe. Ha megosztjátok ezt a felhívást ismerőseitekkel, azért külön hálásak vagyunk. (A szavazás határideje november 6.)


Szavazz az év közösségi kezdeményezésére!

Itt tudsz szavazni november 6-ig: https://onkentessegertdij.hu/palyazatok
A Járókelőt Facebookon itt találod: https://www.facebook.com/jarokelohu

Köszönjük szépen a segítséget!

Fónai Kende (12.C) és a Járókelő csapata