Gyorsmenü, oldaltérkép és beállítások
Aktuális

Családi sportnap Tiszainokáért

2018. szeptember 13.
Meridián


A tiszainokai nyári táborunk támogatásáért szervezett rendhagyó családi sportnapra szeretnénk minden kedves érdeklődőt meginvitálni.

Iskolánk azon szerencsés középiskolák közé tartozik, amely rendelkezik saját táborhellyel a Tisza-parton, egészen pontosan Tiszainokán. A telket 1991-ben az iskola alapítványa vásárolta. Lelkes tanárok és diákok közös munkájának eredményeként a következő nyárra felépült a tábor fürdő-és WC, valamint konyhaépülete. Azóta sátortáborként működik. Kezdetben csak osztályközösségek, öregdiákok és tanárok vették birtokba a területet egyhetes turnusváltásokkal, június közepétől egészen augusztus végéig. Ma már különböző tematikus táborok is szerveződnek ebben az alig 400 fős faluban. Egy nyár alatt tanulóink közel egyharmada megfordul Inokán.

A tábor üzemeltetését és karbantartását, lehetőségeihez mérten, iskolánk alapítványa finanszírozza, azonban az épület és az eszközök amortizációjának és a tábor korszerűsítésének anyagi vonzata ennél jóval nagyobb. Ezért első lépésként szeretnénk egy jótékonysági rendezvényt szervezni, Családi sportnap Tiszainokáért névvel, mellyel nem titkolt szándékunk, hogy a különböző mozgásformák megismertetése mellett, az itt befolyt összegből az iskolai tábort szépítsük. Ennek pontos ideje 2018. november 24. (szombat) 10.00-14.00 óra. Az egészségtudatos sportesemény élvezeti értékét tovább fokozná az eseményen órát tartó oktatók szakmai felkészültsége és elismertsége.


Családi sportnap Tiszainokáért

Sok szeretettel várjuk Önöket rendezvényünkre, és minden támogatást hálásan köszönünk!

A sportnap szervezői és az Inoka Munkacsoport nevében:

Pintérné Czigler Éva és Illés Vanda