Gyorsmenü és oldaltérkép
Aktuális

Női emancipáció és március 15.

2018. március 17.
Meridián


Szerdán (2018. március 14.), a hosszúhétvége előtti utolsó tanítási napon zajlott a március 15-ei megemlékezés, idén ismét formabontó módon. Ezúttal az iskola biztosította a helyszínt és forgószínpadszerűen, három állomást látogathattunk végig.

A mi osztályunk a második óra alatt vett rész a programokon. Először a színházteremben csöppenhettünk a forradalom utáni Bánk bán előadásába, amelyet a 11.D osztály néhány tagja mutatott be nekünk. Így, hogy mi voltunk a színház nézői, kicsit mi is a részesei lehettünk az eseményeknek, még jobban átérezhettük a 170 évvel ezelőtt történteket.


Női emancipáció és március 15.

Második állomásként a 12.A termében egy kvízt játszottunk. Itt is nagyon ötletes megoldások voltak: próbára tehettük a német nyelvtudásunkat, a történelmi ismereteinket, legvégül pedig kiszabadíthattuk Táncsics Mihályt a börtönéből.

A programot a mosdóban megrendezett színdarab zárta, amely két szereposztásban, két helyszínen zajlott egyszerre. A darab más oldalról közelítette meg a márciusi eseményeket: a kor nagy női alakjait helyezte központba és az általuk vívott csatákat igyekezett bemutatni. Az előadást megtámogatva az iskola számos pontján híres nők mondatait olvashattuk. Sokak nem értették, hogyan kapcsolódik mindez a megemlékezéshez, én mégis úgy gondolom, jó volt végre valami mást látni, valami újszerű megközelítést.

Azt hiszem, apáczais pályafutásom eddigi legérdekesebb és legjobb iskolai ünnepélyén vettem részt, minden résztvevőnek és szervezőnek gratulálok!

Barát Noémi