Gyorsmenü, oldaltérkép és beállítások
Aktuális

Kitárja kapuit az ELTE Informatikai Kar

2020. november 30.
Meridián


Számos érdekes informatikai programmal várja az Online Nyílt nap iránt érdeklődőket az ELTE Informatikai Kar.

2020. december 3-án (csütörtök) a felvételi döntés előtt álló középiskolások, illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozók az ELTE Informatikai Kar Nyílt napján tájékozódhatnak a választható képzésekről, az ipari együttműködő partnerekről, kutatásokról, az ösztöndíj-lehetőségekről, megismerkedhetnek az oktatókkal, érdekes előadásokon vehetnek részt, illetve bepillanthatnak a hallgatói élet kulisszái mögé.

A Kar a felvételi előtt állók számára minden évben kétszer tárja ki kapuit, tavaly összesen 1300-an vettek részt a novemberi és januári rendezvényen, ami rekordnak számít. Idén minden eddiginél több program lesz elérhető az online rendezvényen, szó lesz a programozási nyelvek sokszínűségéről, az élelmiszer-előállítás és az informatika izgalmas kapcsolatáról, a drónok szerepéről az informatikában, a háromdimenziós rekonstrukció képekről, startup építésről, de bepillantás nyerhető a szoftveróriások világába illetve lehetőség nyílik Fall Guys ügyességi játék programozásra is. A kiemelt eseményen a Kar ipari partnerei szintén képviseltetik magukat, általuk bemutatásra kerül többek között az önvezető autózás, a kutatás és fejlesztés az orvosi képalkotásban, az 5G, a mesterséges intelligencia szerepe az egészségügyben.


Kitárja kapuit az ELTE Informatikai Kar

Időpont: 2020. december 3. (csütörtök) 15.00-18.00 óra

Helyszín: online

A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a részletes program és a regisztráció az alábbi linken érhető el:
https://www.inf.elte.hu/ny%C3%ADltnap2020

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar közel háromezer hallgatójával a legnépszerűbb intézmény a programtervező informatikus szak iránt érdeklődő középiskolások körében. Az oktatás magas minőségét jelzi, hogy az első helyes jelentkezők változatlan száma mellett a felvételi ponthatár évről évre nő, 2020-ban 395 pont volt. Az ELTE-n képzett, tehetséges informatikusok rendkívül keresettek a munkaerőpiacon, ezért aki ezt a pályát választja biztos karrierre számíthat.

Az ELTE a 2021-es hazai felsőoktatási rangsorban a legmagasabb összesített pontszámot szerezte informatikai képzési területen, a Times Higher Education friss rangsorában pedig a legmagasabban rangsorolt magyar egyetem informatikai szakterületen.

Az elsőévesek beilleszkedését az egyetemi életbe oktatók, felsőbb éves hallgatók és doktoranduszok segítik mentori rendszerben. A Diáktámogató Központ pszichológusai a tantárgyfelvételi és vizsgabeosztási tanácsadás mellett többek között tanulásmódszertani tréningeket, életvezetési tanácsadásokat szervez részükre.

Üdvözlettel:

Horváth Judit
ELTE IK PR