|
|
|
|
|
|
|
| Utazások, programok | 2016-17: Caltanissetta – Budapest: ricordi di uno scambio scolastico indimenticabili Dopo un anno e mezzo di pianificazione, il giorno è arrivato. Stavo chiacchierando con l’uomo seduto accanto a me, un archeologo siciliano, quando i primi campi, le prime montagne e case sono apparsi attraverso i finestrini dell’aereo – Catania, la seconda città più grande di Sicilia. Gli altri, i miei compagni di scuola ungheresi, i nostri partner italiani e la professoressa Klàra Vànyi e il professore Pèter Jakab mi hanno aspettato nell’autobus. Infatti, loro sono arrivati quattro giorni prima di me. Io sto appena per introdurmi, sperimentando con il mio italiano, quando l’autobus parte – e parte anche la nostra avventura che durerà mezz’anno. Nell’ambito dello scambio culturale tra la nostra scuola, Apàczai e il liceo classico Ruggero Settimo di Caltanissetta, (a me e altri 20 dei miei compagni di scuola) ci era data l’ opportunità di visitare Sicilia per una settimana intera. Tutti noi ci siamo scelti un partner, da cui siamo stati ospitati a Caltanissetta, mentre durante la primavera, in cambio, eravamo noi ad accoglierli a Budapest.
Nonostante io sia stato soltanto per tre giorni in Sicilia, questa esperienza io non la scorderò mai. Dopo il mio arrivo, ci siamo recati a Catania, la città distesa ai piedi dell’ Etna. Avendo assistito alla guida turistica fatta dagli italiani, alcuni si sono messi a scoprire i vicoli e le chiese, mentre altri preferivano esplorare i mercati, le gelaterie e i vecchi del posto che giocavano alle carte. Dopodichè, viaggiando verso Taormina, potevamo ammirare anche il mare azzurro dall’ alto e arrivando all’ora di pranzo abbiamo mangiato un panino italiano. Alcuni ne hanno mangiati piú di uno – seguendo gli avvisi dei nostri ospitanti. Il teatro greco antico, rimasto sorprendentemente in una condizione abbastanza buona, ci offriva un’ ottima vista sull’ Etna fumante. Godendoci, cantando, chiecchierando, oppure osservando una stazione meteorologica abbiamo passato là la giornata. I nostri ospitanti italiani hanno fatto di tutto per poter farci conoscere la Sicilia. Loro ci hanno mostrato come si mangia il fico d’India, mentre un professore di geologia dell’ industria mineraria di zolfo ce ne ha parlato nel museo di geologia. Inoltre, assieme alle nostre famiglie italiane, abbiamo visitato Agrigento. Nella valle dei Templi, nell’ombra degli ulivi, a volte circondati dalle capre abbiamo potuto ammirare i vari templi dorici famosi. Il pranzo ci ha trovato a San Leone, sotto le palme solitarie, ascoltando il mormorio del mare. È stata la prima volta per me ad assaggiare gli arancini, palle di riso farcite e fritte e il gelato, messo invece di un cono, in un panino speciale siciliano. Alla vigilia della nostra partenza per casa, ci siamo radunati nell’aula magna della scuola – ogni famiglia ha portato qualche cibo, rendendo l’atmosfera molto piacevole e accogliente. E per di piú, gli italiani hanno preparato anche un video, compreso gli avvenimenti della settimana trascorsa insieme. Sebbene non ci fossi stato, anche a me è venuto a ridere vedendo le foto dell’ escursione a Palermo, della visita di Caltanissetta e della festa in giardino. Tutti aspettavano il nostro nuovo incontro, questa volta a Budapest – soprattutto noi ungheresi, visto che dei programmi interessanti, ne abbiamo concepiti tanti. Siamo saliti insieme sul monte di Visegràd per visitare la roccaforte e godere una vista sull’Ansa del Danubio, e alla fine prendere il traghetto verso Nagymaros attraversando il fiume.
A Budapest, Àrmin Ferenczi il nostro compagno di scuola ci ha fatto la guida nella sinagoga e nel quartiere ebraico, ma certo, anche la visita del Parlamento e del Castello di Buda era inclusa nel programma. Nonostante che il loro posto preferito sia stato probabilmente le terme di Rudas con il suo panorama notturno sulla città, gli italiani amavano sia la Mostra Invisibile, sia il viaggio in battello sul Danubio. Nel ristorante Trofea, a Óbuda loro hanno potuto conoscere anche la cucina ungherese, e nel museo di Kovàcs Margit di Szentendre, loro hanno conosciuto delle diverse tradizioni ungheresi.
Di solito, per concludere le nostre giornate lunghe, a parte delle occasioni quando giocavamo il lasertag oppure cantavamo nella ferrovia a cremaglia, abbiamo fatto due passi lungo la riva del Danubio o nel centro storico facendo conversazioni di valore. Giudicando solo da questo, non c’è niente di speciale in questo scambio scolastico. Però, almeno per me, la franchezza e la concezione di vita degli italiani mi hanno resa questa esperienza più di uno scambio scolastico normale. Con il mio partner in Sicilia, Giuglio, suo fratello e con i loro genitori abbiamo passato il tempo facendo conversazioni lunghe durante la cena (spaghetti alla carbonara o insalata mista di solito, accompagnati da formaggi e frutti diversi). Sofia però ci leggeva Petrarca e parlava di Fabrizio d’André a mezzanotte pur per poter discutere su Dante e la bellezza della lingua italiana un mezzo anno dopo, durante le nostre passeggiate notturne lungo il Danubio. Tutto compreso, con il passare del tempo siamo diventati amici stretti con gli italiani, e all’ora della loro partenza ci siamo detti „arrivederci” col cuore pesante. Loro, e tutto ció che loro rappresentavano, ci mancheranno molto, l’abbiamo sentito in quell’ instante. Penso che tutti di noi abbiamo sfruttato questa opportunità eccezionale: per fare amicizie, per usare e imparare la lingua italiana, o per saperne di piú della cultura italiana. È stata un’ esperienza che ci rimarrà per sempre indimenticabile. Soma Turi | 2016-17: Caltanissetta – Budapest: egy egyedülálló diákcsere Másfél év tervezgetés után eljött ez a nap is. Szomszédommal, egy olasz régésszel beszélgettem éppen, amikor a repülő ablakában feltűntek az első hegyek, ültetvények, majd házak – Catania, Szicília második legnagyobb városa. A többiek, az apáczais diákok, olasz házigazdáink, illetve Ványi Klára tanárnő és Jakab Péter tanár úr már a buszon vártak rám, hisz ők már négy nappal korábban megérkeztek. Még éppen bemutatkoztam, olasztudásomat tesztelve, mikor elindult a busz – és a fél évig tartó kaland is. Az Apáczai és a caltanissettai Ruggeo Settimo Liceo classico között létrejött csereprogram keretében 2016 őszén húszan az Apáczaiból Szicíliába utazhattunk egy hétre. Ezalatt a sziget közepén lévő Caltanissettában lakhattunk a cserepartnereink családjával, cserébe tavasszal pedig mi fogadtuk őket egy hétig Budapesten. Habár én csak három napot töltöttem Szicíliában, ez is felejthetetlen élmény marad számomra. Megérkezésem napján elmentünk az Etna lábánál fekvő Cataniába. Az olaszok által tartott idegenvezetés után páran a sikátorokat és templomokat indultak el felfedezni, míg mások inkább a piacot, a fagyizókat vagy a kártyázó helyieket nézték meg. Ezután, Taorminába menet, a szerpentinről csodálhattuk meg az azúrkék tengert, majd felérve, ki egy, – az olaszok bátorítására – ki több igazi olasz szendviccsel meg is ebédelt. A meglepően jó állapotban megmaradt ókori görög színházból kiváló rálátásunk nyílt a folyamatosan füstölgő Etnára. A látvánnyal betelve, énekeltünk, beszélgettünk, vagy éppen egy meteorológiai mérőállomást vettünk szemügyre.
Olasz házigazdáink mindent megtettek, hogy megismerjük Szicíliát. Megtanították, hogyan együnk kaktuszfügét, a caltanissettai ásványtár vezetője pedig a szicíliai kénbányászatról tartott olaszul előadást nekünk. Ezen felül a családokkal közösen elmentünk Agrigentóba, ahol a Templomok völgyében néhány kecske társaságában olajfák árnyékából csodáltuk meg a meglepően jó állapotban megmaradt görög templomokat.
San Leonéban a tengerparton magányos pálmafák, a morajló tenger mellett közösen ebédeltünk. Ekkor ettem először arancinót, a hússal, sajttal töltött panírozott rizsgombócokat, illetve tölcsér helyett egy zsömleszerűségbe töltött fagyit. Hazautazásunk előestéjén pedig az iskola dísztermében gyűltünk össze: minden család otthonról hozott valamilyen ételt, a hangulat így nagyon jó volt. Az olaszok még egy rövid videót is összeállítottak a hét történéseiből. Ugyan még akkor nem voltam a csapattal, de én is nevetve néztem a palermói kirándulás, a caltanisettai városnézés, illetve a grillezős party pillanatképeit. A tavaszi viszontlátást nagy várakozás előzte meg: a mi részünkről különösképp, hisz jó néhány érdekes programmal készültünk. Együtt másztunk fel az olaszokkal Visegrádon a Fellegvárba, pillantottunk le pihenésképp a Duna-kanyarra, majd kompoztunk át a Dunán Nagymarosra. Ferenczi Ármin évfolyamtársunk vezetésével fővárosunkban a zsinagógát és a zsidónegyedet is meg tudtuk nézni, a kihagyhatatlan vár és a Parlament mellett. Ugyan olasz barátainknak legjobban talán a Rudas-fürdő éji panorámája tetszett, kifejezetten lelkesedtek a Láthatatlan Kiállításért és a dunai hajózásért is. A Trófea grillben, Óbudán a magyar konyhába, a szentendrei Kovács Margit Múzeumban pedig a magyar hagyományokba is betekintést nyerhettek. Napjainkat, amikor éppen nem „laserharcolni” voltunk, vagy nem a fogaskerekűben énekelve élveztük az együtt töltött időt, vagy egy belvárosi kóborlással, vagy egy Duna-parti sétával egybekötött eszmecserével zártuk. Mindezek alapján akár egy teljesen átlagos diákcsere is lehetett volna. Hogy számomra mégis több volt ennél, az többek között az olaszok nyíltságának és életfelfogásának köszönhető. Giuglióval, cserepartneremmel, testvérével és családjával esténként hosszan beszélgettünk egy tál spagetti carbonara társaságában. Sofia pedig Petrarcát olvasott fel, és az énekes Fabrizio de Andrét kritizálta nekünk éjfélkor, csak azért, hogy Duna-parti sétáink alatt Dantéról és az olasz nyelv szépségéről vitatkozhassunk vele fél év múlva. Az együtt töltött idő alatt nagyon jó barátaink lettek az olaszok, és mikor erre került sor, csak nehéz szívvel tudtunk elválni tőlük és mindattól, amit képviseltek. Mindenkinek mást adott ez a diákcsere: barátságot, motivációt az olasztanulásra, lehetőséget a nyelvgyakorlásra, egy másik kultúra megismerését – de egyvalamit mindenkinek: egy nagyszerű élményt, amit soha nem feledünk. Turi Soma | Un mese a Perugia Nel mese d'agosto 2011 è finalmente arrivato il tempo per me per passare un mese a Perugia come borsista del Ministero degli Affari Esteri frequentando un corso breve di lingua all'Università per Stranieri di Perugia. Prima della partenza ero già molto eccitata perché sapevo che il viaggio sarebbe stato lungo e non vedevo l'ora di incontrare la città. Noi, le borsiste ungheresi eravamo in cinque e abbiamo viaggiato insieme: abbiamo preso l'aereo per arrivare a Roma e da lì siamo andate in pullman a Perugia. Dopo aver portato le nostre valige nelle proprie camere, abbiamo iniziato subito a scoprire il magnifico centro storico della città. Per fortuna il nostro alloggio era situato letteralmente di fronte all'università, così non abbiamo dovuto usare i mezzi pubblici per arrivarci ogni giorno. A volte siamo andate a piedi anche alla stazione ferroviaria per il quale ci volevano quasi quaranta minuti. Ma faceva sempre bel tempo e poi un po' di allenamento non faceva male dopo tutte le cene che abbiamo consumato in pizzerie. Ma scherzi a parte, tutti quelli che dicono che ci vogliono scarpe comode a Perugia hanno ragione perché non si può esistere altrimenti, ci sono così molti acciottolati e scale ripide.
L'edificio principale dell'università, dove la maggior parte delle nostre lezioni veniva tenuta mi ha affascinato subito con la sua eleganza: le scale di marmo e gli stucchi erano bellissimi. Ma le aule erano abbastanza moderne a contrasto, quasi in tutte ci si trovava un proiettore. Mi è piaciuto moltissimo anche il laboratorio linguistico dove abbiamo potuto praticare la pronuncia e l'intonazione. Per quanto riguarda i nostri professori, loro erano sempre appassionati e disponibili con noi e mi sono resa conto con sorpresa che anche gli studenti erano molto aperti e gentili, certo, c'erano delle persone timide, ma non malvolenti. Sono nate tante amicizie, e una parte di queste secondo me continuerà, perché siamo tutti su Facebook e stiamo già progettando chi dove vuole andare a studiare con Erasmus, così almeno alcuni avranno l'opportunità di rivederci. Oltre a studiare abbiamo avuto tempo anche per visitare delle città e dei posti vicini, così siamo andate al lago Trasimeno, a Gubbio, ad Assisi e a Firenze con il treno, e con un' agenzia viaggi siamo andate anche all'isola d'Elba e a Roma. Per me questa è stata la prima volta che ho visto tutti questi posti, così mi è piaciuto tutto moltissimo! Poi, faceva bel tempo in tutto agosto, per questo siamo andate alla spiaggia tante volte quante era possibile (anche perché noi ragazze volevamo abbronzarci un po').
Adesso devo ammettere che Perugia per me è stata esattamente come l'aveva immaginata, ma anche in più. Abbiamo avuto l'opportunità di vivere la dolce vita per un mese. Di giorno abbiamo fatto lunghe passeggiate nelle stradine piccole misteriose e abbiamo mangiato gelato. Di notte siamo andati in pizzerie, abbiamo bevuto vino o ci siamo sedute semplicemente sulle scale davanti al Cattedrale a Piazza Quattro Novembre e abbiamo parlato tantissimo. Con coinquilini, con membri del nostro gruppo linguistico o con giovani che abbiamo conosciuto quella sera, siccome anche loro sedevano sulle scale. Erano ottime occasioni per praticare la lingua, anche se abbiamo dovuto parlare anche l'inglese perché c'erano studenti che avevano cominciato a studiare italiano solo in quel mese. E un gioco: gli spagnoli amavano parlare spagnolo e poi chiederci che cosa avevamo capito alla base della nostra conoscenza dell'italiano. Quando sono arrivate la fine del corso e la fine del mese, ci siamo detti addio con le lacrime agli occhi. Non è stato facile, ma so che sono ritornata a casa con molte esperienze nuove, parlando l'italiano molto meglio di come prima. Perugia: mi manchi, non ti dimenticherò mai! Pataki Patrizia | Egy hónap Perugiában 2011 augusztusában végre elérkezett az idő, amikor az Olasz Külügyminisztérium ösztöndíjasaként egy hónapot tölthettem Umbria tartomány központjában, Perugiában, ahol az Università per Stranieri rövid nyelvi kurzusán vehettem részt. Nagyon izgatott voltam az indulás napján, mert rengeteg előkészület előzte meg magát az utazást: nekünk kellett gondoskodni a kiutazásról (több magyar ösztöndíjas is volt, és korán felvettük a kapcsolatot e-mailben), a szállásról… Már alig vártam, hogy a saját szememmel lássam mindazt, amiről eddig csak hallottam. Az utazást mi öten, a magyar ösztöndíjasok úgy oldottuk meg, hogy repülővel mentünk Rómáig, majd ott buszra szálltunk, mely közvetlenül Perugiában tett le. Miután túlestünk a szállás átvételén, rögtön elkezdtük felfedezni magunknak Perugia gyönyörű óvárosát. Szerencsére a lakóház, amelyben mind szobát kaptunk, szó szerint egy utcányira volt az egyetemtől, így rengeteget spóroltunk azzal, hogy nem kellett buszozni. Még a vonatpályaudvarig vezető harminc-negyvenperces utat is gyalog tettük meg általában, hiszen az idő szép volt, a lépcsőzés pedig remek vádlikat csinál! A viccet félretéve, viszont igazuk van azoknak, akik azt mondják a Perugiába menőknek, hogy kényelmes cipőt vigyenek: egy kényelmes szandál ott valóban aranyat ér, mert a meredek macskaköves utcákat másként lehetetlen bevenni. Magassarkúból a tűsarkúk helyett a helyi nők telitalpú szandálokat hordtak, mert azért nem lehet teljesen lemondani erről a kellékről.
Università per Stranieri di Perugia Az egyetem főépülete, melyben óráink többsége volt, azonnal lenyűgözött márványlépcsőivel, stukkóival és régies stílusával. Kissé furcsa is volt elsőre, amikor láttam, hogy minden termet úgy rendeztek be, mint egy hatalmas mozit, azaz a katedra feletti falfelületet fehéren hagyták, hogy lehessen rá vetíteni. Nagyon tetszett a nyelvi laboratórium, ahol a kiejtés és hangsúlyozás óráink voltak, azelőtt még sosem használtam hasonló eszközöket. A tanárainkra általában jellemző volt, hogy nagyon lelkesek és segítőkészek voltak, a különböző országokból érkezett diákok pedig nyitottak és kedvesek. Rengeteg barátság szövődött, melynek egy része biztosan fenn is marad, mert tartjuk a kapcsolatot Facebookon és már mindenki tervezgeti, mikor megy Erasmusszal vagy egyéb ösztöndíjjal ide vagy oda meglátogatni a más országokban lakó ismerősöket. A tanulás mellett bőven jutott idő kirándulásokra is, így eljutottunk többek közt a Trasimeno-tóhoz, Gubbióba, Assisibe és Firenzébe saját szervezéssel és Elba szigetére és Rómába egy utazási iroda szervezésében. Egész hónapban kánikula volt, ezért amikor csak tehettünk a strandon fürödve és napozva töltöttük a hétvégéket, hiszen Olaszországból nem lehet fehéren hazajönni!
Utólag nézve azt kell mondanom, hogy Perugia minden volt, amire számítottom és még több. Lehetőségünk nyílt, hogy egy hónapig mi is kipróbáljuk, milyen is az olasz élet. Nappal hosszú sétákat tettünk a forró köveken és közben gelatót ettünk, esténként pedig pizzériák teraszán ültünk bort iszogatva vagy csak a Piazza Quattro Novembrén lévő San Lorenzo katedrális lépcsőin ülve, a szökőkutat nézve, de mindig élénk beszélgetésbe merülve lakótársakkal, csoporttársakkal, vagy más fiatalokkal, akiket akkor, ott ismertünk meg. Ezek az alkalmak arra is remekek voltak, hogy mindannyian gyakoroljuk a nyelvet, bár volt, hogy olaszul és angolul felváltva kellett beszélni, mert aki kezdő olaszos volt, annak fordítani is kellett a mások közt olaszul zajló beszélgetést; a spanyolok pedig szerették próbára tenni az olaszosokat, hogy mennyit értenek az ő nyelvükből segítség nélkül. A kurzus végén mindannyian nehéz szívvel vettünk búcsút egymástól. Öt és fél órás út után rengeteg élménnyel és sokkal jobb nyelvtudással értem haza augusztus harmincegyedikén. A visszatérés egyelőre csak álom, ám egy biztos: Perugia, sose felejtelek el! Pataki Patricia | Il nostro viaggio in Sicilia Tra il 09 e 14 novembre 2010 cinque studentesse della nostra scuola (Anna Koltai, Gréta Schmidt, Anna Kanjo, Andrea Dóra Szűcs, Ágnes Mészáros), siamo state così fortunate che insieme ai nostri professori (Klára Ványi Kalásziné, Péter Jakab) abbiamo potuto passare dei giorni in Sicilia con il programma dell'Unione Europea, che si chiama Comenius. Caltanissetta è la città in cui si trova il Liceo Ginnasio Statale ”Ruggero Settimo” che ha organizzato questo scambio scolastico. Ma in questo programma non ci partecipa solo il nostro liceo, ma anche un altro di Toledo, uno di Bergerac, uno di Marseille, uno di Kolozsvár ed uno di Kedzierzynkozle. Cioè noi siamo stati in un ambiente internazionale quasi per una settimana così abbiamo potuto conoscere molte persone nuove, fare amicizie e studiare un po' della cultura degli altri popoli europei.
La città, Caltanissetta è situata al centro di Sicilia, così il mare (per sfortuna) non è vicino. Proprio per questo la città non è una meta turistica popolare ma la gente che ci vive è molto comunicativa, e felice di incontrare una persona straniera che parla un po' la sua lingua. Ed anche le famiglie da cui noi siamo state ospitate erano molto carine ed hanno provato a fare tutto per la nostra comodità e per farci sentire a nostro agio. Penso che sia stata molto utile ed efficente che alloggiavamo separatamente, perché a casa con la ”nostra” famiglia italiana siamo state quasi-quasi costrette a comunicare in italiano. Naturalmente, prima di arrivarci abbiamo avuto paura di non capire il loro dialetto, ma presto ci hanno rassicurate che solo i vecchi parlavano soltanto il siciliano. Il nostro tempo è stato amministrato e proprio per questo la settimana era molto stancante, perché c'erano tanti programmi a cui abbiamo dovuto partecipare. Per esempio quasi ogni giorno c'erano gli ateliér che significava che noi siamo stati divisi in gruppi, dove abbiamo dovuto fare qualche attività. C'era un gruppo di teatro, uno di storia dell'arte, uno d'emigrazione, uno di danza, uno di canto e così via ma il tema principale di tutti i gruppi erano gli anni sessanta (perché questo è il tema del programma Comenius). Alla cerimonia della chiusura i gruppi hanno dovuto presentare agli altri il loro lavoro e secondo me tutti erano di un livello molto alto.
Venerdì abbiamo fatto una gita a Palermo che è il capoluogo di Sicilia, e ci sono molti monumenti ed edifici da visitare. Per esempio il Palazzo dei Normanni, il Teatro Massimo o il Cattedrale sono meravigliosi. Poi, siamo andati a Cefalù, che è un villaggio al lungomare, così ci sono delle bellissime spiaggie che sono troppo frequentate d'estate. Personalmente io credo che il panorama e l'atmosfera di questa piccola città siano affascinanti. Forse è credibile che alla fine della settimana non volevamo partire per l'Ungheria. Cioè se fosse stato possibile noi ci saremmo rimaste volontariamente ancora per un po'. Ora vorremmo ringraziare i nostri professori che ci hanno dato la possibilità di fare questa bellissima gita, che certamente sarà un ricordo perpetuo per noi. Per finire: naturalmente stiamo già aspettando molto i nostri ospiti stranieri che verranno a Budapest in primavera!
Scritto da: Agnes Meszaros 12.B | Caltanissetta 2010 A szicíliai Caltanissettában november 9. és november 15. között egy nemzetközi diáktalálkozót rendeztek, a Comenius program keretein belül. A rendezvény tematikája a '60-as évek történései, művészete, élete volt. A találkozón hazánkat két középiskola képviselte, a Leőwey Klára Gimnázium és mi. Iskolánk 2+5 fős delegációjának tagjai: Kalásziné Ványi Klára tanárnő és Jakab Péter tanár úr, valamint Kanjo Anna (12.B), Koltai Anna (12.B), Mészáros Ágnes (12.B), Schmidt Gréta (12.D) és e sorok írója, Szűcs Andrea Dóra (12.B). Egy nagyon jól sikerült, élményekben gazdag hetet tudhatunk magunk mögött! 2010. november 9-én, 9:30-kor szállt fel a gépünk a Ferihegy 2A repülőtérről, majd közel tíz óra utazás után, két átszállással (Milánó és Palermo) érkeztünk meg a Szicília közepén található Caltanissettába. Mintha egy egészen más világba csöppentünk volna! A borongós pesti időjárás után a 25 fok körüli, verőfényes Szicília egészen bíztató látványt nyújtott. Az első estét a vendéglátó családainkkal töltöttük, akik nagyon kedvesek, barátságosak voltak, ottlétünk minden pillanatában lesték és teljesítették minden kívánságunkat.
A megérkezésünk utáni napon körbevezettek minket a vendéglátó iskolában (amely a legfőbb színtere volt az eseményeknek). Ennek során betekinthettünk az iskola diákjainak életébe. Később egy ünnepélyes megnyitó keretében bemutatkoztak a különböző nemzetek delegációi: a toledói spanyolok, a bergerac-i és marseilles-i franciák, a kedzierzynkozle-i lengyelek, a caltanissetta-i olaszok, a kolozsvári Apáczai Gimnázium, illetve a Leőwey Klára Gimnázium és általunk, az Apáczai által képviselt magyarok. Ez után kezdődött a program szakmai része, amelyet különböző műhelyfoglalkozások formájában bonyolítottunk le. Már kiutazásunk előtt jelentkeznünk kellett valamilyen műhelybe. Ötünk közül Gréta és Panka a „táncműhelyhez”, Ági, Anna és én a művészettörténethez csatlakoztunk, míg Jakab Péter tanár úr a színjátszást választotta. Ezek mellett volt még média és emigráció szakirányú csoport is. Valamennyi műhely, a találkozó tematikájának megfelelően, a 60-as évek egyes szegmensét próbálta feldolgozni. A mi művészettörténeti műhelyünkben az volt a feladat, hogy előzetesen készüljünk fel néhány, az országunkban az adott időszakra (60-as évek) jellemző művészeti alkotásból, és az összeállított anyagot PPT dia-show formájában mutassuk be. Nem volt könnyű feladat kiválasztani csupán néhány jellemző alkotást, ám Jakab tanár úr segített ebben. A műhelymunka első napján ezek az előadások hangzottak el. Lenyűgöző élmény volt több ország egy bizonyos történelmi korszakára jellemző műalkotásait egyszerre látni és többféle szempont szerint is összehasonlítani azokat. A későbbiekben azt a feladatot kaptuk, hogy hozzunk létre egy olyan képzeletbeli várost, amelyben minden bemutatott művészeti alkotás helyet kap. Mindezt úgy kellett megtervezni, hogy a műalkotások, azáltal, hogy együtt vannak, valamiféle többletjelentést is hordozzanak. Azt tapasztaltuk, hogy a különböző országból érkezettek eltérő fontosságúnak fogták fel a szakmai felkészülést, így nem mindig volt mindenki a helyzet magaslatán. Emiatt előfordult, hogy kicsit ad hoc jelleget öltött a munkánk, ám a végeredmény nagyon jó lett, nem utolsósorban nekünk köszönhetően. Minden műhelymunka az utolsó napon foglalta össze és mutatta be, hogy mire jutottak. Kivétel nélkül mindegyik bemutatás nagyon színvonalas és érdekes volt – ami egyértelműen igazolta az ilyen diáktalálkozások fontosságát. Az öt nap alatt jutott idő megnézni Caltanissettát, jártunk Palermóban, és ellátogattunk Cefalú-ba is, ahol egy közvetlenül a tengerre néző „pizzeria”-ban vacsoráztunk. Itt megkóstolhattuk az isteni pizzákat, amiket össze sem lehet hasonlítani némely magyar pizzázó termékeivel. Ettünk többek között sajtosat (Pizza Margherita), különböző húsosat (Pizza orgia), tonhalasat (Pizza al tonno), tengergyümölcseiset (Pizza ai frutti di mare), és még számos ínyencséget megkóstoltunk. Szerveztek közös programokat, volt disco, és egy közös filmvetítésen is részt vettünk. Ezen az olasz filmtörténet egyik alapművét, a Rocco és fivérei-t (Rocco e i suoi fratelli) néztük meg, majd egy filmelemző kérdőívet töltöttünk ki – ennek segítségével dolgoztuk fel a látottakat. A fogadó családok mindannyiunknál kedvesek, segítőkészek és vendégszeretők voltak. Nagyban nekik is köszönhetjük azt, hogy egy ilyen csodálatos hetet tölthettünk Dél-Olaszországban. Szicília egészen új élmény volt mindannyiunk számára, kellemes meleg volt, narancs- és citrusfák nőttek a kertben, az emberek annak ellenére, hogy temperamentumosabbak, összességében mégiscsak jóval kiegyensúlyozottabbak voltak. Gyönyörű helyeken jártunk, a szicíliai repülőteret balról a tenger, jobbról pedig egy hegy határolja, ami egészen páratlan látványt nyújt. Komolyan fontolgattuk az oda- és visszaút során is, hogy inkább a palermói repülőtéren maradunk. :)
Összességében, egy csodálatos hetet tölthettünk Szicília szívében, Caltanissettában. Nagyon örülünk és hálásak vagyunk, hogy ebben részünk lehetett. Külön szeretnénk megköszönni Kalásziné Ványi Klára tanárnőnek és Jakab Péter tanár úrnak, hogy mindenben a segítségünkre voltak és lehetővé tették számunkra ezt az egyedülálló élményt. Izgatottan és lelkesen várjuk a tavaszt, amikor is nálunk lesz a Comenius program lezáró projekttalálkozója, amin több száz diák és tanár vesz majd részt. Szűcs Andrea Dóra | Evviva Roma! (2007)
Il primo giorno Il 12 settembre alle sei siamo partiti per Roma in aereo dall'aeroporto Ferihegy I. Siamo arrivati a Roma, Ciampino alle 7.40. Abbiamo preso l'autobus CONTRAL al Capolinea del Metro A, dopo abbiamo preso la metropolitana A e B. Vicino alla via Cavour abbiamo preso il nostro alloggio dalle Suore di Sant'Anna. Dopo siamo partiti per visitare le curiosità vicine: Chiesa di San Pietro in Vincoli con il monumento sepolcrale del papa Giulio II con la statua di Mosè di Micheangelo, la Santa Maria Maggiore, il Colosseo (l'amfiteatro di Flavio, dove il pubblico aveva guardato le lotte dei gladiatori e degli animali nel passato), Foro Romano (il tempio di Vespasiano, di Saturno, l'arco trionfale di Settimo Severo, il tempio di Castor e Pollux eccetera). Nel tempo libero abbiamo passeggiato a Piazza Venezia e abbiamo guardato il monumento a Vittorio Emanuele II e abbiamo avvistato dei ristoranti e supermercati non costosi e vicini.
Il secondo giorno Abbiamo fatto colazione in alloggio. Ci siamo recati all'Accademia d'Ungheria in Roma. L'Accademia opera nella capitale dal 1927. Molti dei suoi meravigliosi dettagli sono stati realizzati nel Seicento da uno dei maggiori maestri dell'arte barocca universale, da Francesco Barromini. Avevamo una guida che dopo un dépliant dettagliato ci ha fatto una guida in giro, ma purtroppo non siamo potuti andare sulla Loggia. Abbiamo guardato la fontana delle Tartarughe, la lapide commemorativa in Via De'Cestari sull'edificio del colleggio degli studenti rifugiati del 1956, il Pantheon. Abbiamo fatto conoscenza con la cucina italiana e abbiamo mangiato pizza e gelati.
Venerdì abbiamo visitato i Musei Vaticani. Una guida ci ha detto molto della Cappella Sistina. Queste informazioni erano molto interessanti. Dopo abbiamo girato nei musei, ma purtroppo non abbiamo avuto molto tempo per vedere tutto, ma anche così era meraviglioso. Abbiamo avuto tre ore ed abbiamo visto molte cose. Per ultimo siamo stati nella Cappella Sistina, e forse quest' era la parte più bella dei musei. Dopo siamo andati alla Basilica di San Pietro. L' abbiamo trovata bellissima, ma anche troppo grande e per questo un po' impersonale. La più interessante nella basilica era la Pietà di Michelangelo, ma purtroppo non abbiamo potuto fare belle foto, perché le luci non erano ottimali. Abbiamo progettato che avremmo visto la prospettiva dalla cupola, ma non siamo potuti andarci perché era in restauro. Dopo abbiamo potuto scegliere: andare a vedere il Castel di Sant' Angelo o andare via. Noi siamo andati all' alloggio per riposare un' ora e dopo siamo partiti per vedere la Piazza di Spagna. Era molto affollata, ma molto interessante. Ci sono molti negozi cari per esempio Gucci o Versace. Alla sera siamo andati a cenare ad un bel posto. Abbiamo mangiato dei cibi italiani e siamo stati contenti. :)
Sabato mattina siamo andati alla Cripta dei Cappuccini. Era bellissima, ma anche tragica, ma ci è piaciuta molto. Dopo abbiamo visto la fontana del Tritone e poi una piccola piazza dove c' erano quattro fontane. Sabato abbiamo avuto molto tempo libero. Siamo partiti per la Fontana di Trevi. Vorremmo ritornare a Roma e per questo abbiamo gettato delle monete alla fontana. Speriamo che una volta possiamo ritornarci. Dopo siamo andati in molte chiese. Anche la più piccola chiesa ha un'atmosfera speciale e queste piccole chiese erano le più bellissime. Dopo abbiamo visitato la Bocca della Verità e siamo ritornati anche ai posti già visitati per esempio il Pantheon, Il Gesù e così via. Abbiamo trovato vicino al Pantheon un negozio molto interessante – si chiama Pinocchio. Durante la passeggiata abbiamo mangiato un bel gelato (già sappiamo perché è molto famoso il gelato italiano. :) Alla sera siamo andati al Colosseo, perché ci è piaciuto molto con le luci. Dopo siamo andati a cenare a quel posto dove eravamo stati alla sera precedente. La cameriera era molto carina, abbiamo discusso molto con lei.
16. domenica Come negli altri giorni, ci siamo alzati comodamente verso le sette, e dopo abbiamo fatto colazione che era troppo 'continentale', ma secondo me è valso la pena per potere stare in centro della città. Siamo partiti per la fermata. Purtroppo abbiamo dovuto aspettare molto l'autobus perché era fine settimana ed a quell'ora la polizia chiude le strade per i pedoni. Siamo arrivati alla Galleria Borghese in tempo (siamo potuti entrare nel museo alle nove). Abbiamo avuto due ore per girare, ma ci sono così tante opere che non avremmo potuto vederle dettagliatamente neanche in un giorno! Chi hanno finito prima, sono potuti uscire nel parco, dove hanno aspettato gli altri. Quando ci siamo riuniti, abbiamo attraversato il parco e siamo venuti a Piazza di Spagna. Lì, ci siamo divisi: tutti hanno fotografato e hanno passeggiato. Dopo un po', io ci ho lasciato le ragazze perché volevo sbrigare un affare, e loro tanto volevano comprare degli abiti. Alla fine non ci sono riuscito, ma ho fotografato molto e molte cose di cui non avevo delle foto. La sera abbiamo fatto una gita sul Gianicolo, da dove abbiamo potuto ammirare la città illuminata. Purtroppo era quasi impossibile fare delle foto. Tutti erano stanchi, quindi sono andato da solo alla fontana di Trevi perché non l'avevo fotografata in buio: è magnifica. Le foto sono oscure! :( Quando sono arrivato all'alloggio sono andato a letto subito, perché sapevo che ci saremmo dovuti alzare di buon' ora. Mi dispiaceva che fossero passati quei giorni!
17. lunedì Purtroppo è venuto il giorno quando siamo dovuti ritornare a Budapest. Il nostro aereo è partito alle otto e dieci, quindi siamo dovuti partire dall'alloggio alle cinque e trenta. Ci siamo dovuti alzare alle cinque se volevamo fare colazione (sebbene io non la volessi, mi sono alzato). Abbiamo preso il primo metrò (ciò nonostante fosse la folla). Come il primo giorno, abbiamo dovuto viaggiare in autobus. Quando siamo arrivati all'aeroporto, quasi subito siamo potuti salire sull' aereo. Per fortuna, non mi sentivo male durante il volo ed anche le ragazze ci sono sopravvissute. Bencsik Zsófia, Bojtos Detti, Tóth Dávid | La nostra Firenze Il liceo Apáczai nel 2005 ha vinto una bella somma, e sei studenti fortunati, fra questi anch'io, hanno potuto passare due settimane in una delle città più belle e famose d'Italia, a Firenze. E quello che era un bonus, che abbiamo potuto partecipare ad un corso d'italiano della Scuola Toscana. Ma naturalmente per noi la cosa più bella era quella che eravamo da soli, senza genitori ed insegnanti, in una città totalmente sconosciuta e totalmente italiana. Oltre alle lezioni di grammatica e di comunicazione abbiamo imparato molte cose utili, abbiamo conosciuto molte parole anche nella vita privata, per esemio la maniglia, quando non potevamo entrare nella camera propria che avevamo chiuso più presto. La scuola ha organizzato dei programmi anche dopo l'insegnamento per far conoscere le chiese di Firenze, in più un fine settimana siamo andati al mare per vedere l'Adriatico e fare il bagno. Abbiamo provato quasi ogni mezzo di traffico, per esempio il treno cento o la barca. Era buonissimo! Quasi ogni giorno camminavamo in centro, siccome non avevamo troppi compiti a casa-per fortuna. Abbiamo visitato la Chiesa di Santa Croce, che si trova immediatamente accanto alla scuola ed il Duomo Santa Maria del Fiore, dove abbiamo salito 2x463 scale per vedere il panorama, ma ne è valsa la pena, perché potevamo fare delle foto bellissime. Poi abbiamo visitato gli Uffizi, dove almeno in teoria si più passare una giornata, ma noi ci siamo stancati per le innumerevoli Annuncazioni e Madonna col bambino, e ce ne siamo andati dopo 3 o 4 ore. Ma abbiamo visto dei famosissimi quadri di Botticelli e Caravaggio, che era un'esperienza indimenticabile. Nell' altra parte del nostro tempo libero abbimo fatto delle spese e abbiamo comprato delle robe inutili, ma erano made in Italy, ed importava solo quello. Abbiamo fatto tutto per riconoscere non solo la cultura, ma anche la vita e la gente italiana, ma in quel periodo c'erano più turisti che fiorentini. Siamo andati in un bar di karaoke, ma senza pianta non vi consiglio di porvi in marcia, sulle stradine strette ci siamo persi anche noi. Abbiamo conosciuto molte parole e più gente, ma delle esperienze ne abbiamo acquistate tante. Abbiamo promesso di ritornarci, e se ne avremo la possibilità, sono sicura che lo faremo. Máté Judit | A mi Firenzénk Az Apáczai gimnázium 2005-ben nyert egy nagyobb összeget, és 6 szerencsés diák, köztük én is, 2 hetet tölthettek el Olaszország egyik legszebb és leghíresebb városában, Firenzében. Ráadásul részt vehettünk a Scuola Toscana olasz nyelvtanfolyamán is. De persze nekünk az volt a legszebb, hogy mindezt egyedül, szülők és tanárok nélkül tehettük egy teljesen ismeretlen és teljesen olasz városban. Azon kívül, hogy a nyelvtan- és kommunikáció órákon sok hasznos dolgot tanultunk, az iskolán kívüli életben is sok szót ismertünk meg, például a manigliát, a kilincset, mikor nem tudtunk bejutni a saját szobánkba, amit előtte bezártunk. Az iskola tanítás utáni programokat is szervezett azért, hogy megismerjük Firenze templomait, ráadásul hétvégén a tengerhez mentünk, hogy lássuk azt és fürödhessünk benne. Szinte mindenféle közlekedési eszközt kipróbáltunk, például az emeletes vonatot vagy a hajót is. Nagyon élveztük! Szinte minden nap sétáltunk a városban, mivel szerencsére nem adtak sok házi feladatot. Megnéztük a Santa Croce templomot, ami közvetlenül az iskola mellett volt, valamint a Santa Maria del Fiore dómot, ahol 2x463 lépcsőt másztunk meg csak azért, hogy megnézhessük a panorámát, de megérte, mert csodás képeket csináltunk. Voltunk még az Uffiziben is, ahol elméletileg egy egész napot el lehet tölteni, de mi elfáradtunk a rengeteg Angyali üdvözlet és Mária a kisdeddel miatt, úgyhogy 3 vagy 4 óra múlva elmentünk. Viszont láttuk Botticelli és Caravaggio híres képeit, és ez felejthetetlen élmény volt. Szabadidőnk másik felét vásárlással töltöttük, és megvettünk egy csomó felesleges dolgot, de csak az számított, hogy Made in Italy legyen. Mindent megtettünk azért, hogy ne csak az olasz kultúrát, hanem az olasz életet is megismerjük, de ebben az időszakban több volt a turista, mint a firenzei. Egy karaoke bárba is elmentünk, de senkinek sem ajánlom, hogy térkép nélkül induljon útnak, a szűk utcácskák között mi is eltévedtünk. Megismertünk sok szót és még több embert, de mégis élményekből szereztünk legtöbbet. Megígértük, hogy még egyszer visszatérünk, és ha lesz rá lehetőségünk, biztos vagyok benne, hogy meg is tesszük. Máté Judit
| Una vacanza in Italia Nell'anno 2005, tra il 23 e 30 settembre abbiamo passato una settimana in Italia. Eravamo da due classi con le nostre professoresse d'italiano e c'erano anche quattro studenti universitari che aveveno frequentato prima il liceo Apáczai. Il viaggio è cominciato venerdì pomeriggio e abbiamo passato 18 ore sul pullman. Naturalmente, c'erano dei riposamenti ma si può credere che non sia stato troppo comodo. Finalmente, sabato mattina siamo arrivati a Pisa. Qui c'è il Campo dei Miracoli come si chiama quel piazzale nel quale si trovano il Duomo, il Battistero, il Camposanto (un cimitero speciale per i preti) e la famosa torre pendente di Pisa. Purtroppo non l'abbiamo potuto salirla perche mancava il tempo. Di pomeriggio siamo arrivati a Firenze, alla nostra destinazione. Ci siamo accomodati nella Oasi Sacro Cuore, in un albergo ecclesiastico. Dopo una cena che sembrava piuttosto un cenone per gli affamati studenti del Apáczai, ognuno e andato a letto. Il giorno prossimo abbiamo dovuto passeggiare ben 30 minuti (l'oasi non era molto vicino al centro) ma valeva la pena perché abbiamo visitato il Museo Nazionale di Firenze, il Bargello. Qui si vedono delle statue meravigliose degli artisti famosissimi. Dopo una breve pausa, siamo andati a vedere il Palazzo Pitti che era stato il palazzo dei Medici e dopo dei Re d'Italia. Qui abbiamo potuto vedere gli Appartamenti Reali con i mobili originali dei membri della Casa Savoia. Il giardino del palazzo, cioè il Giardino Boboli e molto grande è pieno di statue interessanti e di piante esotiche (lo dico così ma non so che un pino sembri esotico in Italia…) Abbiamo visitato le chiese più famose lunedì perché domenica erano state chiuse a causa delle messe. Il Duomo era una grande sorpresa ma secondo me non sembrava così grande dentro (ma questo non significa che non si debba passeggiare molto nella chiesa). Abbiamo visto anche la Santa Maria Novella, la chiesa e il chiostro dei Domenicani dove ci sono degli affreschi molto interessanti. Per esempio si vedono dei cani bianchi-neri (questi sono i colori di questo ordine) perseguendo gli altri cani bruni. La spiegazione? I cani di Dio (canes Domini in latino, cioè i domenicani che sono stati nominati da San Domenico, quindi questo è un gioco di parole ) difendono l'Ecclesia. Di pomeriggio siamo andati al Palazzo Vecchio che era stato la sede del comune fiorentino e il palazzo dei Medici secoli fa. Il palazzo mi è piaciuto molto ed è diventato il mio preferito monumento a Firenze. Abbiamo dovuto aspettare molto per entrarci ma secondo me valeva la pena. Nel palazzo ci sono delle sale bellissime, statue sbalorditive e una grande folla… Per sfortuna, non abbiamo potuto salire la torre perche era in rinnovazione. Però, non abbiamo avuto tempo a lamentarci perché abbiamo dovuto incontarci con gli altri davanti alla chiesa di Santa Croce. Nella chiesa ci sono delle tombe (qualche volta vuote) di uomini famosi e gli affreschi di Giotto. Dopo siamo andati al Piazzale Michelangelo da dove si puo vedere un panorama bellissimo. Martedì mattina abbiamo visitato la Galleria dell'Accademia per vedere il David di Michelangelo, una delle statue più conosciute del mondo. L'opera e alta 4 metri (ma dobbiamo aggiungere anche il piedestallo di 2 metri), quindi piuttosto io sambravo David e la statua sembrava Goliat. Ma vale la pena visitare anche le altre sale perché si possono acquistare delle esperienze incredibili (per esempio, si può scoprire l'icone più brutale e morbido del mondo). Dopo l'Accademia, siamo andati a piazza San Marco dove ci sono l'omonima chiesa e un chiostro famoso. Nel chiostro ha abitato tra l'altro Savonarola, il conduttore di un'insurrezione contro i Medici. Verso mezzogiorno avevamo tempo libero, quindi abbiamo salito il campanile del Duomo detto Campanile di Giotto. Siamo diventati stanchi salendo le scale, ma il panorama era bellissimo. Di pomeriggio abbiamo visitato le Cappelle Medicee, dove abbiamo visto le tombe dei Medici. (Oggi, se si vuole vedere a Firenze dei medici vivi, si deve andare all'ospedale. Per fortuna, i medici non li abbiamo visti durante il viaggio.) Dopo cercavamo dei souvenir utili al Mercato Nuovo (naturalmente, non abbiamo dimenticato di accarezzare il Porcellino, per rivedere la città e trovare fortuna) ma non abbiamo trovato niente. Mercoledì siamo andati alla Galleria degli Uffizi, alla pinacoteca forse più conosciuta d'Italia. Abbiamo fatto la fila per 5 ore, ma per fortuna non abbiamo dovuto pagare per i biglietti perché eravamo minorenni. Ci abbiamo visto dei quadri famosi e bellissimi. Quando siamo usciti dalla Galleria, eravamo tanto stanchi che non abbiamo voluto visitare altri monumenti, cosi siamo andati all'albergo. Giovedì mattina abbiamo fatto il bagaglio e siamo andati a Siena. Abbiamo visto il meraviglioso Duomo che sembrava una chiesa per le zebre, poiché dappertutto c'erano le striscie bianche e nere. Dopo un po' di passeggiata (nel centro di Siena niente e troppo lontano) siamo pervenuti al Campo, alla piazza che ha la forma di un ventaglio (o di una conchiglia ci sono diverse opinioni). Era un'esperienza strana dopo le vie strette. Al Campo è organizzato due volte all'anno il Palio, una corsa medievale con costumi d'epoca tra le 17 contrade (piccoli quartieri) senesi. Al lato diretto del Campo c'è il Palazzo Pubblico, la sede del comune. Questo palazzo ha una famosa torre, la Torre del Mangia. Purtroppo non abbiamo potuto salirla perché mancavano i soldi. Invece, siamo saliti sul pullman e dopo un viaggio lunghissimo siamo arrivati a Budapest. Questa vacanza era una grande esperienza per me e spero che che rivedrò la bella Toscana. Horváth Csaba | Olaszországi nyaralás 2005. szeptember 23-a és 30-a között egy hetet töltöttünk Olaszországban két olaszos osztály, olasztanárnőink és négy egyetemista (akik régebben az Apáczaiba jártak) részvételével. Az utazás péntek délután kezdődött. 18 órát töltöttünk a buszon, természetesen kisebb pihenőkkel, de attól még ne gondolja senki azt, hogy túlságosan kényelmes lett volna. Végre szombat reggel Pisába érkeztünk. Itt van a Csodák mezeje, ahogy azt a helyet nevezik, ahol megtaláljuk a dómot, a hozzá tartozó keresztelőkápolnát, a Camposantót (ez egy papi temető) és persze a híres ferde tornyot. Sajnos nem tudtunk felmászni rá, mert nem volt elég idő. Délutánra Firenzébe, úti célunkhoz érkeztünk. Itt az Oasi Sacro Cuore nevű egyházi szálláshelyen ütöttük fel tanyánkat. Egy vacsora után, ami az éhes apáczaisoknak inkább lakomának tűnt, mindenki aludni tért. A híresebb templomokat hétfőn néztük meg, mivel vasárnap a misék miatt zárva voltak. A dóm egy nagy meglepetés volt, bár szerintem belülről nem látszik olyan hatalmasnak (persze ettől még sokat kell gyalogolni benne). A Santa Maria Novella nevű dominikánus templomot és kolostort is megnéztük, ahol igen érdekes freskókban lehet gyönyörködni. Például az egyiken fekete-fehér (ezek a szerzetesrend színei) kutyák kergetik a többi, barna kutyát. A magyarázat? Az Úr kutyái (latinul canes Domini, azaz a dominikánusok, akik persze szent Domokosról kapták a nevüket, tehát ez szójáték) megvédik az Egyházat. Délután a Palazzo Vecchióhoz mentünk, mely a városi vezetés székhelye és a Mediciek lakóhelye volt évszázadokkal ezelőtt. Az épület nagyon tetszett nekem, ez lett a kedvenc firenzei műemlékem. Sokat kellett várni a bejáratnál, de megérte. A palotában gyönyörű termek, megdöbbentő szobrok és nagy tömeg van. Sajnos nem tudtuk megmászni a tornyot, mert éppen felújítás alatt volt. De nem volt időnk sajnálkozni, mivel igyekeznünk kellett a többiekkel való találkozó helyszínére, a Santa Croce templom előtti térre. A templomban híres emberek (néha üres) sírjai és Giotto freskói vannak. Ezután a Piazzale Michelangelóra mentünk élvezni az elénk táruló gyönyörű panorámát. Csütörtök reggel a Galleria dell'Accademiát látogattuk meg, hogy megnézhessük Michelangelo Dávidját, a világ egyik legismertebb szobrát. Az alkotás 4 méter magas (és egy 2 méteres talapzaton áll), így inkább én éreztem magam a szobor-Góliáttal szembeszálló Dávidnak. De a többi terembe is érdemes benézni, hihetetlen élményekben lehet része az embernek (például felfedezheti a világ legbrutálisabb és legmorbidabb oltárképét). Az Accademia után a San Marco térre mentünk, ahol a hasonló nevű templom és kolostor áll. A korostorban élt többek között Savonarola, aki egy Medici-ellenes felkelés vezetője volt. Dél körül volt némi szabadidőnk, így megmásztuk a dóm harangtornyát, a Campanile di Giottót. A lépcsőket járva eléggé elfáradtunk, de a panoráma bőven kárpótolt minket. Délután a Medici kápolnát látogattuk meg, ahol a híres család tagjai nyugszanak. (Manapság Firenzében járván élő Mediciek helyett csak élő medikusokat lehet látni, őket is a szerencsére általunk nem látogatott kórházban.) Ezután a Mercato Nuovón nézelődtünk, valami használható ajándéktárgy után kutatva, de nem találtunk semmit. Természetesen megsimogattuk a Porcellinót, a vaddisznó szobrát, hogy viszontlássuk a várost és hogy szerencsénk legyen. Szerdán az Uffizi nevű galériába, Olaszország talán legismertebb képtárába mentünk. 5 órát álltunk sorba, de legalább a belépőjegyért nem kellett zsenge korunk miatt fizetnünk. A galériában rengeteg híres és nagyon szép képet láttunk. Amikor kiértünk, annyira fáradtak voltunk, hogy nem volt kedvünk tovább róni a város utcáit, inkább hazamentünk a szállásra. Csütörtök reggel összecsomagoltunk, és Sienába utaztunk. Itt a fekete-fehér csíkozása miatt a zebrák templomának is beillő dómot néztük meg először. Egy kis séta után (Siena belvárosában semmi sincs messze) elértük a Campót, a legyező (más vélemény szerint kagyló) alakú teret, mely igen érdekes élmény volt a szűk utcák után. A Campón rendezik meg évente két alkalommal a Palio nevű középkori lovasversenyt, melyen korhű ruhákban vesz részt Siena 17 contradája (kis városrésze). A tér egyenes oldalán emelkedik a Palazzo Pubblico, a városháza. Ennek a palotának van egy híres tornya, a Torre del Mangia, melyet nem tudtunk megmászni (a harmadikat a négy toronyból, amivel találkoztunk), mert addigra elfogyott a pénzünk. Ehelyett a busz lépcsőit másztuk meg, és egy hosszú utazás után már meg is érkeztünk Budapestre. Ez a nyaralás nagyon nagy élmény volt számomra, és remélem, hogy viszontlátom hamarosan a szép Toscanát. Horváth Csaba
| Olasz nyár '87 Nyáron iskolába járni? Hát, ha nem muszáj… és ha az iskola Perugiában van??? 14 éves koromban nem sokat tudtam Olaszországról. Idegen nyelveket viszont gyerekkorom óta szívesen tanultam. Nem sok időbe telt, míg az Apáczaiban Kotzián Tamás tanár úr olaszórái felkeltették bennem az érdeklődést. Máig emlékszem az első betanult mondatokra: Roberto lavora, Aldo dorme… Internetnek akkor még hírét sem hallottuk, de az akkori technika „csúcsát”, a nyelvi labort és az ott tartott órákat nagyon élveztük. Döbbenettel hallgattam egyik alkalommal a negyedikes olasz szakosok magnóra vett beszélgetését: mintha „bennszülötteket” hallottam volna társalogni. Még az is megfordult a fejemben, hogy olasztanárnak megyek – azt hiszem ennél többet tanár nemigen érhet el! (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy végül is közgazdász lett belőlem, viszont első „komoly” állásomat részben az olasztudásnak köszönhettem… De most vissza a múltba!) 1985-öt írtunk, és már akkoriban is minden évben megrendezték az Országos Olasz Nyelvi Diáktalálkozót (figyelem, nem OKTV!). A tanár úr már másodikban rábeszélt, hogy próbáljak szerencsét. A dolog jól kezdődött, a csapat levonult két napra Nagykátára. Remekül éreztük magunkat, még egy helyi talponállót is kipróbáltunk – persze csak messziről :). A versenyen élőbeszéd kategóriában indultam, és legnagyobb meglepetésemre rögtön első helyezett (és nagyon boldog) lettem! Ezután még kétszer indultam – 86-ban Pécsett harmadik, 87-ben Budapesten második helyezést értem el. Ekkor ért a legnagyobb meglepetés: a már háromszor dobogós diákokat külön jutalmazták, és a díj nem volt más, mint egy teljes hónap Olaszországban, Perugiában! Gondolhatjátok, mit jelentett ez nekünk, egyrészt tizennyolc évesen ösztöndíjjal külföldre utazni, másrészt mégis csak a nyolcvanas évek szocializmusát éltük… Közösen vonatoztunk ki néhány magyar diáktársammal (akkor láttam először hálókocsit belülről…). Perugiában az Università per Stranieri-n hallgattunk előadásokat; kezdetben nem volt könnyű megérteni, de később egész jól boldogultunk. A szállás a középkori óvárosban volt, az iskolához közeli régi és nagyon hangulatos bérlakásokban. Perugia óvárosa különleges élmény szűk utcáival és évszázados épületeivel. Természetesen nem kerülték el figyelmünket a Piaggio robogókon cikázó csinos olasz lányok (ebből a szempontból diáktársainknak sem kellett szégyenkezniük, sőt…) és a kis sarki üzletekben megbújó Nutellás üvegek sem. Egy alkalommal autóstoppal indultunk neki, és Sienában kötöttünk ki, ahol épp nagyszabású népünnepély folyt: a Palio. Ez nem más, mint egy középkori eredetű lovasverseny, amit a város főterén tartanak – több tízezer, ha nem százezer ember részvételével. Óriási hőség és hömpölygő emberáradat fogadott minket. Ennek ellenére hősiesen végigizgultuk a versenyt, igaz, sok társunkhoz hasonlóan félmeztelenre vetkőzve! Az egy hónap mérlege: új barátok, jelentős előrelépés a beszélt olasz nyelv területén, és az olasz kultúra, az ott élő emberek iránt érzett, máig tartó rokonszenv. Molontay Tamás
|
|
|
|
|
|
|
|
